A felvidéki Mátyusföld központjában fekvő Galánta egykoron az Esterházyak birtoka volt és a család főnemesi előnevében századok óta őrzi itteni gyökereit. A településen két Esterházy–kastély is található: egy kisebb és szerényebb, 17. századi eredetű, melyet később barokk stílusban építettek át, s egy méreteiben impozánsabb együttes, mely a 19. századi magyarországi historizáló kastélyépítészet kiemelkedő, ám szélesebb körben szinte ismeretlen reprezentánsa. Míg az előbbi már felújítva kulturális célokat szolgál, az utóbbi bizony évtizedek óta üresen áll és romlik, s csak mostanában kezd felébredni hosszú Csipkerózsika–álmából, köszönhetően a lelkes és – ami legalább ennyire fontos – hozzáértő helyiek jóvoltából.

Ha a kastély művészet- és építészettörténeti helyét akarjuk kijelölni a historizmus 19. századi virágzása idején, akkor bő másfél évszázadra kell visszatekintenünk. Azzal a megállapítással kell kezdenünk, hogy hazánk építészetében a harmonikus nyugalmú, nemes egyszerűségű klasszicizmust az 1840-es években váltotta fel a szabálytalan formavilágú, dinamikus és mozgalmas romantika. Külön irányzataként tartjuk számon az angliai windsori kastély (1824–40) hatásaként megjelenő Tudor–stílust (Nagyugróc, Nádasdladány, Oroszvár stb. kastélyai), melynek – olykor a mór és iszlám építészet motívumaiból is válogató – formakincséből a század második felében különleges atmoszférájú, gótizáló világi épületek nőttek ki. Előkelő hely illeti meg közöttük a gróf Esterházy József (1799–1879) által az 1860-as években emeltetett galántai Esterházy–kastélyt, a család cseszneki idősebb grófi ágának egykori rezidenciáját.

A kastély nem „zöldmezős beruházásként” épült, hanem egy későközépkorig visszanyúló, megközelítőleg négyzet alaprajzú és védőfallal övezett, sarkain szögletes bástyákkal megerősített, vizesárokkal körülvett vár állt a helyén. A török kori erősséget a felvidéki végvári rendszer elemeként Esterházy Dániel (1585–1654) és Pál (1587–1645) rakatta, s mint a mai kastély nyugati tornyába falazott egykorú, latin nyelvű kőtábla tanúsítja, 1633-ra készült el teljesen: „A LEGJOBB ÉS LEGHATALMASABB ISTENNEK, GALÁNTAI ESTERHÁZY DÁNIEL ÉS PÁL MAGUNKNAK ÉS A HÁLÁS UTÓDAINKNAK ÉPÍTTETTÜK AZ 1633. ESZTENDŐBEN.” Miután a szultáni hadak 1663-ban elfoglalták a közeli Érsekújvárt, a rendszeres dúlásokat Galánta sem kerülte el, ezért a várat még jobban megerősítették és felszerelték. A törökök kiszorítása után a 18. században a vár – mint megannyi másik – kastéllyá épült át, mégpedig Esterházy Imre (1689–1763) nagyprépost, majd nyitrai püspök jóvoltából 1736-ban és védelmi funkciója végleg megszűnt. A barokk rezidencia ekkor az ország politikai központjától, Pozsonytól északkeletre húzódó, magyar főurak építtette kastélyláncba (Cseklész, Pozsonyivánka, Magyarbél, Királyfa, Galánta és kissé délebbre Tallós) illeszkedett.

Bő száz év után az említett Esterházy József határozta el az addigra már divatjamúlt, korszerűtlen együttes teljes átépítését. A gróf lelkesedett a gondolatért, hogy a különböző ágakra szakadt família együvé tartozását kifejező, tradicionális központja újra Galánta legyen, s hogy ehhez méltó rezidencia is épüljék, a kor egyik jeles, Ybl Miklóssal is jó szakmai barátságot ápoló építészét, Wéber Antalt (1823–1889) bízta meg a tervek elkészítésével. A Hild József mesteriskolájában, majd a bécsi akadémián pallérozott pesti építész az 1850-es években elsősorban vidéken dolgozott és főúri családok számára tervezett historizáló stílusú együtteseket. (Később foglalkozatott építésze lett a fővárosi beruházásoknak, többnyire neoreneszánsz épületeket tervezve.) Nevéhez fűződik a hazai romantikus kastélyépítészet egyik legjelentősebb, 1862–64 között emelt együttesének, a vörösvári (Rotenturm an der Pinka, Ausztria) Erdődy–kastélynak a terve, s szintén ő volt a megálmodója a Zichyek nagyhörcsökpusztai – mára szinte teljesen megsemmisült – kastélyának is (1852–58).

Az Esterházyaktól kapott megbízás dokumentuma ugyan ma még nem ismert, de a két másik kastély építési időpontja alapján valószínűsíthetjük, hogy Wéber az 1858–62 közötti években foglalkozott a galántai tervezéssel. Az eredmény – a korábbi vári alaprajz struktúrájának megtartása okán – egy kissé erődszerű, de mozgalmas, aszimmetrikusan elhelyezett tornyokkal és lőréses párkányzatokkal ékes, neogót stílusú együttes lett, revitalizált parkjában új telepítésű egzotikus növényekkel.

Az épületcsoport déli, belsőudvarra néző reprezentatív lakószárnya háromszintes, keleti sarkához – utólagos beavatkozás révén – közvetlenül, nyugati végéhez pedig átjárónyi szünettel csatlakozik egy-egy földszintes, valamikor gazdasági funkciójú szárny. A déli főhomlokzat középrészét három, pártázatokkal kiemelt rizalit osztja, a sarkokon erőteljes tömegű, de különböző méretű és magasságú tornyok. Az udvarra néző homlokzat a főhomlokzatot követi, a rizalitok elhelyezkedése azonos azzal a különbséggel, hogy a középsőt kocsiáthajtóval megtoldva kisebb toronyként is kiemelték. (A homlokzati rend alapján bizonyos, hogy a főszárny kialakítását befolyásolták a korábbi épület adottságai.) Rendkívül gazdagok és változatosak az architektonikus részletek, a díszítőelemek, az ablakok, a pártázatok és párkányok, olyannyira, hogy karakterükkel és orientalizáló motívumaikkal már-már kilépnek a gótizálás kategóriájából és a zsinagógaépítészetet idézik. A két földszintes szárny jóval egyszerűbb kialakítású, ablakaik félkörívesek és csupán a párkányzatokon, valamint a lépcsőzetes megoldású oromzatokon találkozunk a romantika ismérveivel.

A főépületben a kocsiáthajtó alatti lépcsőházban a gótikus–bordás lefedésen kívül megmaradt a dús mintázatú, gótizáló lépcsőkorlát, s néhány teremben a neogótikus vagy neoreneszánsz stukkóboltozat. Itt-ott még föllelhetők az egykori padozatok és burkolatok, az ajtókeretek részletei, s úgy tűnik, jó támpontokat adhatnak majd egy igényes műemléki helyreállítás során egyes részletek elkerülhetetlen rekonstrukcióihoz. Mindezeken túlmenően a régi idők úri lakosztályainak enteriőrjeiről és berendezéseiről szinte semmit sem tudunk, bár valószínűsíthető, hogy a hamarosan meginduló, alaposabb kutatás e tekintetben is eredményes lehet. Itt érdemes megemlíteni egy kuriózum számba menő, a csodával határos módon megmaradt kerti „bútort”, a belsőudvar két kútjának egyikét: az embernél magasabb, öntöttvasból készült és bástyát formáló ipari emlék alighanem párját ritkítja a romantikus kastélykertek még fellelhető felszerelései között.

A Temetés – Nagyszombat 1652 November 26

A vezekényi csata kimeneteléről a Bécsi Udvari Haditanácson gróf Mansfeld tett jelentést. Az előkelő nemesi családot ért tragikus események az egész Monarchia részvétét kiváltották. A császár, a titkos tanács, de gróf Mansfeld és gróf Puchaim is őszinte részvétüket fejezték ki a családnak. A négy elesett családtag földi maradványait az ünnepélyes temetést megelőzően a semptei (Šintava, Szlovákia) vár kápolnájában ravatalozták fel. A temetésre 1652. november 26-án került sor Nagyszombatban (Trnava, Szlovákia). A gyászmenetet a császár képviseletében gróf Erdődy főkomornyik fogadta a városkapuban. Az Esterházy család összes tagja, báró Esterházy Dániellel az élen, a fontosabb magyar nemesi családok képviselői, az Esterházyak birtokában lévő várak zászlóvivői, a vármegyék delegációi és Nagyszombat város számos lakója alkotta menet a Keresztelő Szent János székesegyházhoz vonult, ahol a koporsókat a családi kriptában helyezték nyugalomra.

A gyászbeszédet Pálffy Tamás nyitrai (Nitra, Szlovákia) püspök és Hoffmann Pál pécsi püspök tartották. A négy elhunyt emlékét máig őrzik a templom falán látható gyönyörű címerek. A temetésen csaknem 20.000 ember volt jelen.

ILLÉSHÁZY ZSÓFIA KATALIN

(Pozsony, 1547 – Galánta, 1599 Március 12.)

Illésházy Tamás leánya, Esterházy Ferenc pozsonyi alispán felesége, Gróf Illésházy István nádor (1541 – 1609) testvére. Ő az egyetlen megrendíthetetlen bizonyítéka az Esterházy-Illésházy rokonságnak.

1547-ben született Illésházy Tamás hatodik és kismagyari Földes Zsófia (1528 – 1547) második gyermekeként. Édesapját első felesége, csebi Pogány Anna özvegyen hagyta, így Zsófia már második feleségétől született. 1566-ban ment feleségül galántai Báró Esterházy Ferenchez (1533 – 1606), akitől 13 gyermeke született.

1599-ben halt meg Galántán, az egyik Esterházy birtokon. Fiai, Dániel, Pál és a híres Miklós az Esterházy család három ágának megalapítói.

ESTERHÁZY FERENC

(1533 – 1604)

Magyar nemes, 1579-től Pozsony vármegye alispánja. A vagyonos, nagynevű Esterházy család megalapítója.

Ferenc apja a Salamon nemzetségbeli Benedek Zerhas de Zerhashaz, anyja pedig Galánthai Bessenyei Ilona volt. Ferenc használta először a galántai (de Galántha, galánthai) előnevet édesanyjától, Bessenyei Ilonától örökölt galántai (ma: Galanta, Szlovákia) birtokai révén. 1600-ban építtette a galántai reneszánsz kastélyt. A városban található másik épületet, egy négytornyú reneszánsz erődöt – ezt ismerjük ma neogótikus kastélyként – Ferenc két fia, Dániel és Pál építtették 1633-ban.

Ferenc részt vett a török elleni 1596-os hadjáratban, gróf Pálffy Miklós parancsnoksága alatt. Fia, István 1596. október 26-án esett el a mezőkeresztesi csatában.

ESTERHÁZY DÁNIEL

(Galánta, 1585. július 26. – Szempte (Šintava, Szlovákia), 1654. június 14.)

Magyar főnemes, nádorjelölt, az Esterházy család cseszneki ágának alapítója. Esterházy Ferenc pozsonyi alispán és Illésházy Zsófia fia volt. Aranysarkantyús vitézzé avatták, császári-királyi tanácsos volt, majd1647-ben és 1649-ben az adószámadást vizsgáló bizottság tagja. Nádorságra is jelölték. Ő szerezte meg családjának Csesznek várát.

1623. február 20-án Lakompakban (Lackenbach, Ausztria) vette feleségül rumi és rábadoroszlói Rumy Juditot (1606 – 1663), aki Gáta (Gattendorf, Ausztria) úrnője volt, s akitől húsz gyermeke született. Fiai, Esterházy Gáspár és Esterházy Tamás 1652-ben haltak hősi halált a vezekényi csatában.

1633-ban építtette azt az épületet, melyet számos átalakítást követően ma Neogótikus kastélyként ismerünk.

ESTERHÁZY PÁL DE GALÁNTHA

(Galánta, 1587. Február 1. – Érsekújvár, 1645. Január 17.)

Báró, a zólyomi ág alapítója, első felesége nagykárolyi Gróf Károlyi Zsuzsanna (1590 – 1621), második felesége lósi és hédervári Gróf Viczay Éva.

A mai Neogótikus kastély építője volt.

ESTERHÁZY MIKLÓS

(Galánta, 1583. április 8. – Großhöflein, Ausztria, 1645. szeptember 11.)

Esterházy Ferenc (1532 – 1604) fia és Esterházy Benedek (1508 – 1583) unokája.

Esterházy Ferenc pozsonyi alispán családjában született. 1622-ben megkapta Fraknó (ném. Forchtenstein) várát és az uradalmat, valamint Kismarton városát (Eisenstadt, mindkettő Ausztriában, Burgerland tartományban), ezáltal vált az Esterházyak fraknói ágának megalapítójává. 1612-ben házasságra lépett Dersffy Orsolyával. 1624. július 21-én nősült másodszor, özvegy Thurzó Krisztinát, született Nyáry Krisztinát vette el Szucsányban (Sučany, Szlovákia), aki 1641. február 17-én hunyt el, miután megszülte fiát, Ferencet.

Első házasságából három gyermeke született: István, Krisztina és egy nem megkeresztelt fiú, aki édesanyjával együtt hunyt el szülés közben 1619. március 15-én Zólyom várában. Második házasságából kilenc gyermeke született, közülük a legkiemelkedőbbek Esterházy László (a vezekényi csatában esett el) és Esterházy Pál (Magyarország nádora) voltak. 1633-ban pénzügyileg támogatta fivérei, Dániel és Pál által építtetett, ma neogótikus kastélyként ismert épület költséges kivitelezését.

GRÓF ESTERHÁZY PÁL

(Kismarton (Eisenstadt, Ausztria), 1635. szeptember 8. – Kismarton, 1713. március 26.)

(teljes név németül: Paul Fürst Esterházy von Galantha; teljes név angolul: Paul I, Prince Esterházy of Galántha) a galánthai Eszterházyak első hercege (1687 – 1713), Magyarország nádora (1681 – 1713) és császári-királyi tábornagy. Ezen kívül képzett költő, csembalójátékos és zeneszerző. Aktívan részt vett a negyedik Habsburg-török háború (1663–1664) és a Szent Liga háborúja (1662–1669) számos csatájában. Pál nevéhez fűződik a grófi Esterházy család vagyonának, hatalmának és befolyásának megalapozása.

Kismartonban (Eisenstadt) született galánthai gróf Esterházy Miklós és annak második felesége, bedeghi báró Nyáry Krisztina harmadik fiaként. Édesapja gróf Esterházy Miklós szintén viselte a nádori tisztséget.

Pál mélyen vallásos légkörben nevelkedett, a grazi és Nagyszombati jezsuita intézetekben tanult. Irodalmi tehetsége korán megmutatkozott.

1652. augusztus 16-án Pál bátyja, László elesett a török elleni vezekényi csatában. Galánthai gróf Esterházy László helyébe Pál lépett, 17 évesen megörökölte a hatalmas családi vagyont és birtokokat.